Referenciáink

“A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.” Abraham Lincoln

Anikó által átértékeltem a dolgaimat és azon fogok továbbra is dolgozni, tevékenykedni, milyen módon tudnám a leghatékonyabban a tanítványaim életét könnyebbé tenni, hogyan tudom saját magamat is „rendbe tenni”, hogy maximálisan, hatékonyan, legjobb tudásom szerint segíthessek tanítványaimnak.

Kristáné Tóth Zsuzsanna – Gyógypedagógus Coaching és képzés

Élmény napok – Rendezvények – Képzések – Coaching – Tanulás

Számos águnk van, melyben örömmel veszünk részt együtt. Csoportos és Egyéni lehetőségeink közül válogathat gyermek és felnőtt egyaránt! Kifejezetten a Megoldásokra törekszük, melyek mindenkiben egyénileg megtalálhatók. Mi csak a fáklya vagyunk, mellyel az úton vezetjük a hozzánk látogatókat. Az egyik nap kaptam egy kedves üzenetet egy résztvevőmtől, mellyel rávilágított, hogy nekünk is, a segítő szakmában dolgozóknak kell a megerősítés, hogy jó helyen vagyunk, s ezátltal minden hozzánk látogató is jó úton jár. Ezek az írások a ti tollaitokból születtek és mindig hálásan gondolok rá.

Az élmény tréner képzés alatt, folyamatos fejlődésen mentem keresztül. Minden alkalommal szívesen mentem, pedig 170 km távolságról jártam! Rengeteg hasznos információval gazdagottam, és szuper embereket ismerhettem meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Vér Krisztina – Life Coach

Élménytréning – Játék és Fejlődés nem csak gyerekeknek

Az Élményfoglalkozásokon és Napokon résztvevő gyerekek arca mindent elmond arról az érzésről, amit ezeken a játékos alkalmakon élnek át! A heti foglalkozásokból hamarosan táborok lesznek. Az eddig még nem együtt dolgozó közösségek is kupak tanácsokat tartanak, hogy miként lehet egy problémás helyzetet megoldani együtt közösen. Óvodától egészen a felnőtt korosztályig tartottunk már Élménynapokat és Foglalkozásokat. Hamarosan táborokban találkozun.

Valamint számos kedves visszajelzést kaptunk már a résztvevőktől,mind a képzésről, mind pedig az egyéni coahcing alapú fejlesztéssel kapcsolatban! Az alábbi írások a “szerzők” engedélyével lettek feltéve a weboldalra!

Petrovszki Tünde – Gyógypedagógus, az Élménytréningről:

Szia Anikó!Még egyszer szerettem volna megköszönni a hétvégi élményeket.Igaz,h még a hétvégén tanultakat nem alkalmaztam a mai napon,de ma olyan lendülettel és lelkesen dolgoztam,h a kolléganő meg is jegyezte,h mi történt velem a hétvégén,mert tök jó órákat tartottam és a gyerekek is mondták,h a mai napba a környezet óra volt a legjobb.Remélem október végéig kitart a lelkesedésem,h aztán újratöltődve és új ötletekkel gazdagodva folytathassam a tanítást!Szép estét!Tündi

Varga Ferenc – Angol, történelem szakos tanár a Tanulási coaching képzésről

“Nem egyszerű mostanában olyan képzést találni, amely szakmailag és emberileg is sokat képes nyújtani. A Tanulás Coaching azonban ilyen. Nem csupán ismeretek és technikák elsajátításáról szól a képzés, hanem teljesen más szemléletmódot ad, ami hozzásegíti a résztvevőket önmaguk megismerésén túl ahhoz, hogy mások, elsősorban a gyerekek számára olyan útmutatást adjanak, mely által sikeresebb diákokká és boldogabb emberekké válhatnak.”

Pecze Zoltánné – Gyógypedagógus a képzésekről együtt

“A képzés számomra egy óriási utazás és kaland az önismeret birodalmában. Pedagógusként oly sokszor csak adunk és adunk, szükségem volt már a mindennapokhoz nekem is segítségre. A képzés iránymutatást adott az életem pozitívabb megéléséhez. Pedagógiai eszköztáram bővült, tanítványaim jobb megismerésével hatékonyabbá válhat a differenciált fejlesztésük.”

Az otthon tanulás során kaptam egy üzenetetet Gulyás Mátétól, aki 12 éves tanuló

Anya már megint leült mellém tanulni. Ebből soha nem származik semmi jó nekem. Mindig csak kérdez és kérdez. De most egészen új dolgokat mutatott. Színeket, buborékokat, ábrákat, mozogtunk is, rendet csináltunk az asztalon és még zenét is hallgattunk. Egész jó ez a multivalamis tanulás.